A régi vadászlapokat, kalendáriumokat, könyveket lapozgatva mindenütt igen sok vadászkutyákkal foglalkozó anyagra leltem. 1940 és '44 között még egy vadászebekkel foglalkozó szaklap is megjelent, Vadászkutya címmel! Ma, amikor a szakkönyvkiadás reneszánszát éli, érdekes módon e témáról meglehetősen kevés írást fedezek fel a könyvesboltok kínálatában. Vajon mi indokolhatja, hogy a mai nimródok kevesebbet olvasnak a vadászat talán legfontosabb segítőjéről, mint régen?
Kevesebb volna a vadászkutya, vagy netán nincs már szükség rájuk? Amikor e kérdéseknek utánajártam, bizony azt hittem, lehangoló válaszokat kapok. Szerencsére nem így történt. Van elég vadászkutya az országban, s sok közöttük igencsak jól képzett segítőtárs. Ma Magyarországon félhivatalos közlés szerint 59 vadászkutyának minősített fajtát tartanak számon. Természetesen ezek nem mindegyikét használják e célra; a legtöbbjük időközben kedvtelésből tartott eb vagy éppen házőrző lett.
A vizslák között megkülönböztetünk kontinentális és angol vizslákat. Az előbbiek táborából a legkedveltebbek talán a szálkásszőrű német vizslák, és természetesen a magyar vizslák. Ez utóbbinak a drótszőrű fajtája kevésbé fázós, mint a rövid szőrű - ez sem elhanyagolható szempont egy vadászkutyánál! Emellett vadászatokon még lehet találni jó néhány rövidszőrű német vizslát és münsterlandit is, ám a weimari például kevésbé gyakori. Az angol vizslák közül valamennyi szetterfajtát használják, éppúgy, mint a pointert, amely ma meglehetősen gyakori vadászkutyafajta Magyarországon is.
A kajtató ebek közül (ők azok, akik felrebbentik, kiugrasztják, megkeresik az apróvadat) a cocker és a springer spániel a legelterjedtebb, ám mivel az ő feladatukat a mindenes kutyák is el tudják látni, vadásztársként egyre kevesebbet találni belőlük. A cocker spánielből időközben divatkutya lett, s a kizárólag küllemi szempontok szerint történő szelekció miatt fokozatosan veszti el vadászképességeit. Ezért ma nem mindegy, hogy a vadász milyen tenyészetből származó cockerrel indul el fácánozni...
A kotorék- és disznós kutyák között legtöbben a jagdterriert használják. Persze van foxi és tacskó is bőven, s akad welsh terrier is. E kutyák mindegyike remekül dolgozik az erdőben és a mezőn. Ám az elszaporodott vaddisznók "új" élőhelyén, a nádasokban nem igazán tudnak kitérni az éles agyarak elől, ezért ilyen területeken használatuk igencsak megfontolandó.
A vérebekről elmondható, hogy a nagyvadas területeken szinte teljességgel nélkülözhetetlenek. A retrieverek most kezdenek igazán divatba jönni. Igen jól dolgozó, víztől sem ódzkodó ebek. Remekül apportíroznak, de beváltak a sebzett vad utánkeresésében is.
A kopók és agarak ritka segítőtársak, bár akik már dolgoztak velük, ódákat zengenek például a tacskókopóról. E fajtát ma már nem a klasszikus kopózásra használják, hanem inkább univerzális és utánkereső vadászkutyaként.
A szakirodalom szerint azzal, hogy a kutyák részt vesznek a kártevők számának apasztásában (pl. kotorékozás - bár megvallom, e tevékenységet állatvédelmi szempontból igencsak kifogásolhatónak tartom), s azzal, hogy az elejtett vagy sebzett apróvadat megkeresik és apportírozzák, legalább 20-30 %-al növelik a vadászat eredményességet. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy a jó kereső kutya a nagyvad-vadászatokon is aranyat ér. A külföldi vendégvadász horribilis összegeket fizet egy-egy trófeáért, de csak akkor, ha azt meg is kapja. Ám jó kutyával minden sebzett vad megtalálható, a szenvedő állat is megkaphatja a kegyelemlövést, és a vadásztársaság is jól jár. Egy szó, mint száz: a kutya ma is legalább annyira fontos kelléke a vadászatnak, mint a puska...